2020 tavaszára az egész világ még nagyon sokáig fog emlékezni. A Föld megrázta magát egy kicsit, és az emberiség kis híján belerokkant. Mi, emberek felfoghatatlanul sérülékenyek és halandók vagyunk. És ezzel együtt felfoghatatlanul sokat tehetünk azért, hogy ez ne a végjáték első felvonása legyen.
Az, hogy mennyire oda kell figyelnünk tudatosan a természetre és az ökológiai egyensúlyra, már azóta központi kérdés, amióta elszaladt a szekér az iparosítás, tömeg(túl)termelés, globalizáció és a természeti erőforrások szégyentelen kiaknázása terén. Ennek a tudatos odafigyelésnek a része volt Magyarországon egy jelképes – Klebelsberg Kuno szavaival – „a lelkület finomítására annyira alkalmas, poétikus intézmény” bevezetése: a Madarak és Fák Napja minden év május 10-én, immáron 118 éve. Az erre a napra időzített rendezvények, események főként iskolai keret között zajlanak, és nevelési célzatúak, ami sok esetben sokkal inkább ráfér a felnőttekre, mint a gyerekekre. Már ami a természet védelmére és szeretetére való nevelést illeti.
Idén a Madarak és Fák Napjára extra, többhetes kivitelben került sor. Ez nekünk, embereknek részben rossz hír, hiszen a koronavírus járvány az, aminek köszönhetően kapott a természet világszerte egy esélyt a fellélegzésre, a sok évtizedes hátrány részleges behozására. A thaiföldi teknősök végre kimerészkedhettek a partra, és lerakhatták tojásaikat. A bálnák, delfinek visszakapták a tengereket, a betonból, aszfaltból álló városokat hihetetlen gyorsasággal elkezdték visszahódítani az állatok és a növények. Utcán sétáló farkasok, városi fürdőben lubickoló kacsák, kirakatokat nézegető szarvasok. Nem hiszem, hogy van ember, akinek ezek a hírek nem csalnak mosolyt az arcára, és nem nyom lájkot vagy szívecskét a poszt alá. De, nyomtak, sokan.
A világgazdaságot mindeközben két vállra fektető koronavírus tiszta és egyértelmű üzenete: éljünk harmóniában a természettel. Fonódjunk össze vele, a természet nem ellenség, hanem pótolhatatlan kincseket és tudást rejt számunkra, amelyeket mindig is ismert és használt az ember, egészen addig, amíg a nagyravágyás, a telhetetlenség és a hiúság felül nem kerekedett rajta, és el nem szakította a fáktól és madaraktól (és gyógyfüvektől, vadállatoktól, rovaroktól, és az élet minden természetes forrásától). Mi, a Föld élőlényei mind egyek vagyunk. Ugyanaz az anyag alkot bennünket, ugyanazon törvényszerűségek alapján működünk. Fogadjuk be a természetet, és a természet is be fog fogadni bennünket. Mi sem jobb példa és bizonyíték erre, mint az elmúlt egy-két hónap történései.
